FrissítésSúgó

teamano	2006.02.27. 17:31 -
	ide versek!!!!!! saját,v nem saját,kedvencz,vagy nem az,cök nyóc!!!!! monszter'z poem (eztet csak én értem!!!!!)

[14-1]

Nymue

Előzmény | 2006.05.12. 19:25 - #14

Oh, ezek nagyon szépek voltak! Nemsokára én is írok ide valamit, csak szét kell néznem a könyvespolcomon...

teamano

Előzmény | 2006.03.29. 16:06 - #13

ééééééés igen!  jeeee!! enyém a 13. hozzászólás!!!!!!!(minő meglepetés...) erre fel még egy kis verses felüdülés: EDGAR ALLAN POE: AZ ALVÓ Ma, júniusnak éjfelén Titokzatos hold néz felém. Aranyszirmú mákony-kehely Fülledt, fojtó párát lehel, Csepp csepp után, zajtalanul A hegy csöndes csúcsára hull S lopódzik elpilledve, zöngve A mindenségbe, le a völgybe. Sírhalmon ing a rozmaring, A liliom habokra ring, S mit az éj ködfátyolba von: Nyugodtan málladoz a rom; És, mint a Léthé, nézd: a tó - Tán szántszándékkal szunnyadó S az ébredéstől borzadó. Minden Szép alszik! - Itt, ime: (Hol égre néz ablak szeme) Iréne is - a Végzete! Orcád ragyog! hogy' hagyhatod Éjjel kitárva ablakod? Fák csúcsáról ledér leget Szűr át zsalud s a lég nevet - Testetlen szél: boszorka-had Szobádon ki s beszáll, szalad, S a függöny-ernyőt lengeti - Vésszel teli - rémmel teli - Húnyt, hullámos pillád felett (Mögötte lelked szendereg) S a föld ölén s a fal tövén Kél s hull az árny, mint síri lény. Szép asszonyom, nem félsz nagyon? Mért és mit álmodol vajon? Ki küldött: távol tengerek, Hogy elbűvöld e kerteket? Különös arcod és ruhád S főként: hosszabb fürt hull reád, S óh, ünnepélyes némaság! A hölgy alszik! Bár lenne rég- Tartó mély álma hosszu még! Szentül vigyázz álmára, ég! E lak bár még dicsőbbé lenne És még búsabb ágy állna benne! Ő nyugszik - Isten adja meg: Pillái zárva légyenek, Míg szellemek kisértenek! A hölgy alszik! Bár lenne rég- Tartó mély álma lassu még! Féreg, kerüld el fekhelyét! Hol vén erdő árnyát veti, Nagy boltív nyílhat majd neki - Boltív, amely szárnyas, sötét Kapuját sokszor tárta szét, S családi gyászán diadalt Ült, látva leplet, ravatalt; S távol, magányba temetett Falára Ő gyakran vetett Még gyermekként egy-egy követ - E kripta döngő ajtai Hangját Ő már nem csalja ki S nem borzad - árva kis pogány! - Hogy ott a holt mordul talán. Radó György fordítása BABITS MIHÁLY: HÚNYT SZEMMEL... Húnyt szemmel bérceken futunk s mindig csodára vágy szivünk: a legjobb, amit nem tudunk, a legszebb, amit nem hiszünk. Az álmok síkos gyöngyeit szorítsd, ki únod a valót: hímezz belőlük fázó lelkedre gyöngyös takarót. THE  ITSY, BITSY SPIDER The itsy, bitsy spider, climbed up the water spout. Down came the rain and washed the spider out. Out came the sun and dried up all the rain, So the itsy, bitsy spider went up the spout again. -ez nem tom mire volt jó

teamano

Előzmény | 2006.03.29. 15:53 - #12

nem gond! ha senki nem ír,majd megteszem én. konkrétan nincs mit írnom,de ha találok vmi szépet...  mondjuk ezt: WEÖRES SÁNDOR:   TÜNDÉRSZERELEM "Árnyad voltam, nedves moha közt bujdokoltam, fölém-simuló tótükörben mindenem fájt, sások éle összevagdalt, bocsáss be, bocsáss be!"   "Ott a felhõ puha ágya, selyem holdfény borul rája, ne gyere az én szobámba."   "Lángod voltam, forróságodat sírva hordtam, kopár égen meddõ szivemtõl perzselõdtem, mégis fáztak a virágok, bocsáss be, bocsáss be!"   "Ott a felhõ puha ágya, bársony holdfény borul rája, ne gyere az én szobámba."   "Lelked voltam, lelketlenek közt bandukoltam, fakó vízben merev-szemü halakat láttam, s fáradt bivalyt bámulni a hídról, bocsáss be, bocsáss be!"   "Legyél újra kezem árnya, legyél újra szemem lángja, ne gyere az én szobámba."   "Árnyad voltam, lángod voltam, lelked voltam, bocsáss be, bocsáss be --" vagy ezt: PAUL VERLAINE: HOLDFÉNY Különös táj a lelked: nagy csapat álarcos vendég jár táncolva benne; lantot vernek, de köntösük alatt a bolond szív mintha szomoru lenne. Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll: életművészet! Ámor győztes üdve! De nem hiszik, amit a száj dalol, s a holdfény beleragyog énekükbe, a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag, melyben álom száll a madárra halkan, s vadul felsírnak a szökőkutak, a nagy karcsú szökőkutak a parkban. még egyet:   KELEMEN ERZSÉBET:BOCSÁSS MEG Csend. Döbbentõ magány. Fázik a lelkem: valaki vár. Várok és fázom, fázom és várok, félek, remegek: szeretek, szeretek. Fehér sikolyok, kipirult arcok kiáltják feléd: nem lehetsz enyém. Sírok és nevetek: szeretlek, szeretlek! Suttogom elhalva: akarlak, örökre! Vess meg, de ne szeress, csak fogd meg a kezemet. Bocsáss meg: szeretlek, nagyon, nagyon.   jó,ezt nem lehet abba hagyni...!de nem is kell rakok föl még egy párat,aztán várom a hozzászólásokat! ez milyen aranyos! és találó...: TÓTH ERZSÉBET: A MACSKAVERSEKBŐL Éjszakánként a macska is párnámra hajtja a fejét eleinte még tiltakoztam de végül makacs macska-kitartása győzött már nem zavarom el ha nagy ritkán úgy dönt hogy máshova telepedik arra gondolok talán beteg vagy megsértődött valamiért egyébként soha nem a lepedőn a paplanon kizárólag a párnán érzi jól magát végülis jól jártam vele nem szuszog hangosan kevesebb zajjal jár mintha egy ember feküdne mellettem de van egy hátránya is rád emlékeztet ő az aki ismerőseim közül legtöbbször látott téged és gyakran felugrott nagy merészen közénk vagy ránk az ágyra miután megunta az ágy előtti nézelődést eleinte ezt nem merte csak döbbenten figyelt arra gondoltunk a macska szent állat csöpp macska-agyával rájött, hogy az ágy szent dolog de csalódnunk kellett benne azt az arcodat szeretném még egyszer amikor azt mondod egy macskával kell osztoznom rajtad és ami utána következett LÁNYI SAROLTA: UNALOM Már tudom a törvényt, abban, ami vélem történt és nem történt. Itt belül, a lélek legmélyében érzem, azért idegen szem ide be ne nézzen. Már közel az Este… …saslódó vágyamat kósza nyíl sebezte. Egyetlenegy szónak bennemaradt mérge, vergődik a vágy már: halál szele érte. Érte fáj e szív ma. a vágyból talán uj életkedvet szívna, de így renyhe búja béna céltalanság, összesorvad benne ami fiatalság. Jaj fiatalságom, mérgezett illatú fekete virágom! mért nem öntöz téged szerelem esője? boldog hófehérre válna szirmod tőle. Haldoklik a kertem… …Ó, ez a sok bús vers hova vezet engem?… Tántorog a lábam, már érzem az örvényt. És semmise történt. És semmise történt. Unatkozom, tehát... ilyen verset kaptok

isobelalone

Előzmény | 2006.03.15. 17:07 - #11

hhhhh,lassan le kéne szoknom arról,h isobelalone néven írkálok a fórumba,mert ez csak a szerkesztői nevem.    vagy mi. ezt a jó kis verset 1 kortárs művész oldalról töltöttem le,nem tudom,ki az író. furcsa világ Csattogó,sípoló csapatok Ugranak ki szemem mögül Tolnak odébb,de maradok Altató hangú modulok Madár pillangó szárnnyal Kék tüdeje kívül lebeg Gyönge lábam beleremeg Egy üvegcsepp szobába Ott minden buborék lapos A háromnak négy szöge van A kettõ után jön a hatos És ha csattan akkor koppan Furcsa világ,barbár kezek Mit mersz megtenni úgy se mered Lelépek a mélybõl a magasba S minden kezdõdik elörõl haladva

isobelalone

Előzmény | 2006.03.15. 16:53 - #10

ezt remélem nem fejből mondtad!! nem azt mondom,hogy a legjobb,de érdekes! Márai Sándor: Ég és föld       Ég és föld között élek, van bennem valami halhatatlan és isteni, de       szoktam az orrom is piszkálni, ha egyedül vagyok a szobában,       lelkemben elfér India minden bölcsessége, de egyszer pofozkodtam a       kávéházban egy részeg iparlovaggal,       órákon át tudom nézni a vizet és a madarak repülését, de öngyilkossági       tervekkel is foglalkoztam már, mert egy hetilapban pimasz hangon írtak egy       könyvemről,       Kung-fu-ce testvére vagyok az emberi dolgok megértésében és a bölcs       közönyben, de nem bírom ki, ha a hírlapok nem említik meg a jelenvoltak       között a nevem,       megállok az erdő szélén, és káprázó szemmel nézem az őszi lombok színeit,       de nem tudok másként érezni a természet iránt, mint fenntartással és       gyanakvással,       hiszek az értelem felsőbbrendű erejében, s egészen ostoba társaságokban       fecsegéssel töltöttem el életem legtöbb estéjét,       hiszek a szerelemben, de legtöbbször fizetett nőkkel vagyok csak együtt,       hiszek az égben és a földben, mert ember vagyok, ég és föld között,       ámen.

Nymue

Előzmény | 2006.03.15. 08:34 - #9

Carmina Burana O Fortuna! Velut Luna!... Ó, a szerencse, változó, mint a Hold!

Nymue

Előzmény | 2006.03.15. 08:32 - #8

Ó, ezt én elég régies formában ismerem csak: "Láttyátuk feleim szümtükhel mik vogmuc. Mennyi miloszben teremtüve elevé miü isemüküt, Ádámut, es odutta vola neki paradisumot hazoá..." (Pais Dezső olvasása szerint) És ezt ismered?: Mária Siralma. Volék siralom tudotlon. Sirolmol sepedik, Búol oszuk, epedek. Választ világomtuul, Zsidou, fiodumtuul, Ézes Ürümemtüül. O én ézes urodum, Eggyen így fiodum! Sirou anyát teküntsed Buabeleül kinyuhhad! Szemem künnyüel árad, Én junhum buol fárad Te vérüd hullottya Világ világa, Virágnak virága! (Ez mai magyarul így hangzana: Valék siralom-tudatlan. Siralomtól süppedek. Bútól aszok, epedek. Választ világomtól-Zsidó, fiacskámtól, Édes örömemtől. Ó én édes uracskám, egyetlen egy fiacskám! Síró anyát tekintsed, Bújából kinyujtsad! Szemem könnytől árad, Én keblem bútól fárad, Te véred hullása Én keblem alélása. Világ világa, Virágnak virága!-és így tovább.)

teamano

Előzmény | 2006.03.09. 17:14 - #7

nem ismerem ezt a könyvet. majd utánanézek! addig id egy kis olvasnivaló: Márai Sándor: Halotti beszéd Látjátok feleim szem'tekkel, mik vagyunk.  Por és hamu vagyunk.  Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.  Össze tudod még rakni a Margit-szigetet?...  Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat.  A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat.  Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak  Elporladnak, elszáradnak a szájpadlat alatt.  A „pillangó”, a „gyöngy”, a „szív” – már nem az, ami volt,  Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt  És megértették a dajkaéneket  A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg.  Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké,  A gyereknek Toldit olvasod és azt feleli: oké.  A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:  „A halál gyötrelmei körülvettek engemet!...”  Az ohioi bányában megbicsaklik kezed,  A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet.  A thyrreni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát,  Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát.  Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon,  A tested is emlékezik, mint távoli rokon.  Még felkiáltasz: „Nem lehet, hogy oly szent akarat...”  De már tudod! Igen, lehet... És fejted a vasat  Thüringiában. Posta nincs. Nem merek írni már.  Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár.  A konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét,  Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét. –  Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby  Fényképe áll az asztalán. Ki volt neki Ady?  Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?  Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?  „Az nem lehet, hogy annyi szív...:” Maradj nyugodt. Lehet.  Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú üzenetet.  Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál,  Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál.  Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved  A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek.  Még azt hiszed, élsz?... valahol?... És ha máshol nem is,  Még hallod a hörgő panaszt: „Testvért testvér elad...”  Egy hang aléltan közbeszól: „Ne szóljon ajakad...”  Egy másik nyög: „Nehogy, ki távol sír e nemzeten...”  Még egy hörög: „Megutálni is kénytelen legyen.”  Hát így. Keep smiling! És ne kérdjed senkitől: miért?  Vagy: „Rosszabb voltam, mint ezek?...” Magyar voltál, ezért.  És eszt voltál, litván és román... Most hallgass és fizess.  Elmúltak az asztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.  Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet,  A rádióaktív hamu mindent betemet.  Tűrd, hogy már nem vagy ember ott, csak osztályidegen,  Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak egy szám a képleten,  Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég  Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség.  Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet,  Köszönd a koporsóban is, ha van, ki eltemet.  Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat,  Ne mukkanj, amikor a boss megszámolja fogad.  Szorongads még a bugyrodat, rongyaidat, szegény  Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt –  Mert ez maradt. Zsugorian még számbaveheted  A Mikó utca gesztenyefáit, mind a hetet,  És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet,  És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet,  És elszáradnak idegeink, elapad vérünk, agyunk,  Látjátok feleim szem'tekkel, mik vagyunk?  Ime, por és hamu vagyunk.

Nymue

Előzmény | 2006.03.09. 15:09 - #6

Áh, én is névmetamorfálok néha. Úgyhogy te se ijedj meg, ha Nymue helyett Nemhainként írok. Bár ezt a fórumot nem lehet becsapni, de a chaten már könnyebben meg lehet kavarni a dolgokat:) Ha már így szóba jött, ki mit szeret: az egyik legkedvesebb könyvem Peter Beagle-től Az utolsó egyszarvú. Tudom, hogy nem vers, de azt hiszem itt is megállja a helyét. (Na azért nem kötelezem el ennyire magam, elég széleskörű az érdeklődésem és így nem tudhatom, minden idők kedvence lesz-e nálam. Elég könyv van még a világon, és bőven van időm válogatni:))

isobelalone

Előzmény | 2006.03.08. 19:25 - #5

ja,és ne zavarjon meg,hogy eccer isobelalone,máskor teamano,mert mind2ő én vok,vagyis manó!!!!csakhát valahogy be is kell jelentkezni,meghát nem volt annyi eszem,hogy előbb csináljam ugyanazt...ööö     ,vagy mi vaan?? mind1

isobelalone

Előzmény | 2006.03.08. 19:23 - #4

nem tudom,hogy az előző életed beli éned másik fele lennék-e,de tényleg én is szeretem adyt!!!!! meg márait... de ne tessék rám haragudni,nekem még nincs kialakulva,hogy ki a kedvencem,de dolgozom rajta :D !!!

Nymue

Előzmény | 2006.03.08. 15:51 - #3

Az én kedvencem: Edgar Allan Poe: Az Ovális arckép De a Holló is nagyon titokzatos...:) Ady Endre verseit is szereted? Mert akkor lehet, hogy előző életemből kettévált lelkem másik darabját fedeztem most fel!

teamano

Előzmény | 2006.02.27. 17:34 - #2

edzsik kenvencc versem az ae poe -tól a holló..hác ez itt babits (ba.bich) fordításában...elég jó: A holló (fordította: Babits Mihály) Egyszer -- únt éjfél közelgett - bóbiskoltam elfelejtett Tudományok furcsa könyvén, ellankadva terhesen, Fejem csügge... egyre jobban... s im egyszerre ajtóm roppan, Mintha egy kéz félve koppan -- dobban ajtóm csöndesen. S szóltam: "Éji vendég toppan küszöbömre csöndesen: -- Az lehet, más semmisem." Ah, jól emlékszem valóban! Tél volt, bús december hóban, Szellemét a szén hunyóban földre hímzé véresen. Lassan nyúlt az éji óra; könyvem nem nyújtott a búra Enyhülést, óh holt Lenóra, érted, égi kedvesem, Kit a mennyekben Lenóra néven hívnak, kedvesem, -- Itt lenn nincs már neve sem. S bíbor kárpit selyme rezzen, bizonytalan zajra zizzen; Fújó, vájú, sohsem ismert féltés kínját érezem. S míg szivem dobbanva retten, mind ismétlem önfeledten: "Éji vándor vár ijedten ajtóm elott, azt hiszem -- Késett vendég kér ijedten bebocsátást, azt hiszem: -- Az lehet, más semmisem." Most kicsit magamhoz térvén nem haboztam, így beszélvén: "Jó uram, vagy drága hölgyem, ne akadjon fenn ezen: Tény hogy kissé szunditottam, és ön olyan halkan koppan: S amint könnyü lépte dobban -- koppan ott künn csöndesen, Szinte képzeletnek vélném" -- s ajtót tártam csöndesen: -- Künn az éj, más semmisem. Hosszan néztem ott az éjbe bámulva, kétkedve, félve, Álmodva amilyent nem mert még álmodni senkisem; De a csöndesség töretlen, s a homály nem ad jelet, nem Hangzik más szó, mint egyetlen név: "Lenóra!" -- kedvesem Neve, melyet én rebegtem, s visszanyögte édesen A visszhang -- más semmisem. Visszamenve a szobába -- lelkem ég, a fejem kába -- Újra koppanást hallottam, már nem is oly csöndesen. "Valamitol bizonyára megzörrent az ablak zára: Rá kell jönnöm az okára, nosza - mondtam -- meglesem! Nyughass, szívem, pillanatra, míg e rejtélyt meglesem: -- Csak a szél, más semmisem..." S széttárva a rácsos táblát, íme, furcsán verve szárnyát Egy nagy oskort-látott Holló szállt be rajta peckesen. Rám se biccent, meg se hökkent, csak jött, mint egy idecsöppent Úr vagy hölgy: ajtómra röppent s megtelepült odafenn -- Ott egy vén Pallas-szobor volt, a madár megült ezen, Ült, csak ült -- és semmisem. Akkor bánatom mosolyra csalta furcsa ében tolla, Ahogy ott morc méltósággal ült nagy ünnepélyesen. "Bár megtépve, zord kóborló" -- szóltam -- "te se vagy utolsó, Éji partok küldte Holló: úr-neved hadd kérdezem: Hogy hívnak, ha ott lenn röpködsz a plútói bús vizen?" -- Szólt a Holló: "Sohasem." Néztem a szárnyas bolondot, hogy egy szót ily jól kimondott S válaszolt szavamra -- bárha nem is túl értelmesen: Meg kell adni, ilyet élo még nem ért, hogy egy beszélo Madár ajtaja fölé jo s rátelepszik kényesen -- Ajtó fölött egy szoborra rátelepszik peckesen, -- És a neve: "Sohasem"! De a Holló fönn a szobron csak ez egy szót mondta folyton, Mintha abba volna lelke beleöntve teljesen. Másképp csorét nem nyitotta s szárnyait sem mozditotta; S nyögtem: "Hozzám senkisem hű, még szivem reménye sem, Majd csak elhagy e madár is -- nem lesz reggel nyoma sem!" -- Szólt a Holló: "Sohasem." Megdöbbentem, hogy talál az elsírt szóra ez a válasz: "Persze" -- mondtam -- "ennyi ennek kincse tára összesen; Tán egy régi bús gazdája oktatá, kit sors viszálya Dúlt és mart, míg síró szája erre járt rá, másra sem -- Holt remények gyászdalához nincs is jobb rím semmisem, -- Mint hogy: 'Soha -- sohasem'." De a bölcs madár mosolyra csalta méla lelkem ujra És egy zsöllyét gördítettem szembe, hogy majd ott lesem; S bársonyába besüppedve képzeletet képzeletre Halmoztam: hogy hol szerezte és mért ismétli vészesen -- Ez a baljós vén vad holló mért ismétli rémesen Ezt a szót, hogy: "Sohasem." Ezen tunodtem magamban, noha egy betut se mondtam A madárhoz -- s már szivembe fúrt a két fém-élü szem... Óh ha titkát eltalálnám! S így fejem ledolt a párnán, Melynek bársonyára lámpám fénye hullott kékesen, Violaszín bársonyára, melyen óh! már kedvesem Nem pihen meg sohasem. Most, úgy tetszett, langy szello kel s lengve titkos füstölokkel Angyaltánc a szőnyeg bolyhát csiklandozta kéjesen: "Bús szív!" -- nyögtem -- "égi vendég szállt le hozzád lám a szent Ég Angyalokkal küld nepenthét elfeledni kedvesem: Idd, óh idd e hűs nepenthét és feledd el kedvesem!" -- Szólt a Holló: "Sohasem." "Jós!" -- hörögtem -- "választ kérek! jós, madár vagy gonosz lélek! -- Sátán küldött vagy vihar vert hozzám, én nem keresem, Ki büszkén, bár megtépázva, érkeztél e puszta házba, Hol rémek dúlnak csatázva -- mondd meg nékem kegyesen: Van-e balzsam Gileádban? Megenyhül-e zord sebem?" -- Szólt a Holló: "Sohasem." "Jós!" -- hörögtem -- "választ kérek! Jós, madár vagy gonosz lélek! Hiszen egy égbolt borul ránk s egy Urunk van odafenn: Mondd meg, vár-e még e búra messze mennyben édes óra, Vár-e majd a szent Lenóra ölelése odafenn? Kit az angyalok Lenóra néven hívnak odafenn?" -- Szólt a Holló: "Sohasem." "Legyen hát e szód utolsó!" - szöktem föl -- "sátán vagy holló! Menj, röpködj az éjviharban, a plutói bús vízen! Itt ne hagyd egy árva tollad, nehogy arról rágondoljak, Mit hazudtál e szobornak vállán ülve peckesen! Tépd ki csorödet szívemből s hagyj magam, míg elveszem!" -- Szólt a Holló: "Sohasem!" És a szárnya meg se lendül, és csak fent ül, és csak fent ül, Fent ajtóm fölött a Pallas sápadt szobrán, csöndesen. Álmodó rémhez hasonló szemmel ül a szörnyű Holló, Míg a lámpafény elomló árnyát veti rémesen S lelkem e padlómon ringó árnyba fullad csöndesen: Nem szabadul -- sohasem.

teamano

Előzmény | 2006.02.27. 17:31 - #1

ide versek!!!!!! saját,v nem saját,kedvencz,vagy nem az,cök nyóc!!!!! monszter'z poem (eztet csak én értem!!!!!)

[14-1]